Anno, amikor ezt a blogot elindítottam, a fő motiváció az volt, hogy minden jó élményt, ami történik velem, megörökítsek, jó legyen majd visszaolvasnom, esetleg aki olvassa pedig tippeket kapjon belőle.Vasárnap este a Moziünnep keretein belül sikerült megnézni a Paris című filmet Cedric Klapisch rendezésében. Imádom Párizst, de ez után igazán kényszert éreztem, érzek, hogy mihamarabb újra menjek. Fura, de pont 2 éve, hogy utoljára jártam Párizsban, és mintha csak tegnap lett volna. Budapest után a másik város, amit imádok, és muszáj évről évre visszamennem, megismernem egy újabb arcát, amit még nem ismerek..
A sztori egy szívbeteg srácról szól, akire egy szívátültetés vár, és a betegség felismerésétől a szívátültetésig nyomon követhetjük az Ő és a környezetében élő emberek apróbb drámáit. Onnantól, hogy megtudja, mi vár rá, teljesen más szemszögből kezdi nézni a környezetét, nem rohan, nem panaszkodik, hanem csendben figyel.. A filmben sok kis történet bontakozik ki, mely a végére áll össze egy teljes egésszé. A sok kis apró élet, dráma, hol szomorú, hol vicces, néha mellbevág, aztán jön egy jobb fordulat. A várost is nagyon sok szemszögből mutatja be, és szerencsére nem csak a tipikus párizsi képekkel operál a rendező. A sok-sok jelenetből számomra kiemelkedett Juliette Binoche sztriptíze, a kémia amit Binoche és Dupontel között mutat, a 4 kisgyerek punkzenére való tombolása, miközben Pierre a kanapén ül, és instruálja őket, hogy kell pogózni :) Az Élise által szervezett buli, az emberek sokszínűsége, a piac hangulata, és nem utolsósorban a zene..
Összességében ez egy nagyon jó film volt, és már várom, hogy kijöjjön dvd-n..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése