Hétvégén újra előkerült a téma, hogy itthon mennyire punnyadtak az emberek.. Illetve E szerint ez korlátoltság, hogy ahogy öregszenek és/vagy belép egy társ az életükbe, beszűkülnek, ülnek a kanapén egymás kezét fogva és nézik a bugyutábbnál bugyutább tévéműsorokat. Ahelyett, hogy ápolnák a baráti/haveri kapcsolatokat, és eljárkálnának mindenféle programokra.
Most már több mint 2 éve, hogy kb havi szinten megszervezek egy activityt, és mostanra kialakult egy 5-6 fős biztos mag, akik ha esik, ha fúj, ott vannak. De az ember kedvét szegi, amikor jófejként összehoz egy házibulit, és a meghívottak még annyit se reagálnak vissza, hogy köszi, de nem.. De A haverom szerint az emberek nem gondolnak bele, hogy ezek értékelendő gesztusok, hanem természetesnek tűnik nekik, és mivel a punnyadást szeretik, ezért fel se tűnik nekik, hogy idővel eltűnnek mellőlük az emberek.
Egyszer É mondta, hogy már meg se lepődik, hogy ha szervez egy házibulit, és kiküldi X embernek a meghivot, ha a harmada ott van, akkor már jó... MIÉRT? Itthon miért ennyire beszűkültek az emberek? Erre anno kitaláltam egy kifejezést: fiatal nyugdíjasok.. Ha az ember keresi őket, akkor hajlandóak szóba állni, de maguktól nem jut eszükbe, hogy keressék a többieket.. Már nem egy olyan eset volt, amikor valaki eltűnt az életemből, aztán megkészülten újra jelentkezett egy break-up után.. De most már nem érdekel.. A tanulság, hogy nem kell mindenkivel cimbizni, viszont akik vannak, őket igazán meg kell becsülni, és nem csak a szánkat jártatni..
Remélem, mi is olyanok leszünk, mint francia barátnőm, P szülei, akik 50-60 évesen is havonta egyszer összejárnak 4 másik baráti házaspárral, hol egy activityre, hol egy vacsorára, vagy esetleg egy hosszú hétvégére.
Sokat tanulhatnánk külföldi haveroktól is, ahol jóval kevesebb a depresszió és sokkal nyitottabbak a világ és egymás dolgaira az emberek. Már várom nagyon a nápolyi arcokat, hogy körbevigyem őket budapesten, és megint mosolygós arcokat lássak magam körül pár napig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése